DIEZEL HERBERT VS. MESA JP-2C
Gigászok csatája

Az első pár óra utáni tapasztalatok a MESA JP-2C-vel: 


Röviden:
Ahogy megjött, azonnal beállítottam a Petrucci javaslata alapján a paramétereket (videókban és a használati utasításban is benne vannak), végignyomtam rajta szinte minden gitárommal és az az érzésem támadt, hogy nagyon ismerős nekem ez a hangzás, ezért elővettem a lassan 3 éve nem használt, bedobozolt Diezel Herbert-em, (aminek a beállításai legalább azóta nem voltak tekergetve) átdugtam a gitárt és azonnal jött a meglepetés: teljesen ugyanaz a sound....
Nagyon röhögnöm kellett. :) Úgy tűnik évekkel az erősítő megszületése előtt kitekertem magamnak ugyanazt a hangzást egy másik cuccból - mert nyilván ez van a fejemben és mindenből ezt akarom mindig kitekerni, aztán valamiből vagy lehet, vagy nem. Jelentem, a Herbertből lehet! :)


Bővebben:
A MESA JP-2C hozza azt, amit a videók alapján elvár az ember. Nem titok, hogy nekem mindig ez a karcos, amcsi sound volt a kedvencem és sosem tudtam mit kezdeni a lágyabb, Marshall-féle brit vonallal. Azoknál sem a hangindítás, sem az attack, sem a karakter nem az én világom, noha elismerem, hogy egy LP típusú gitárral bármikor tökéletes hard rock hangot lehet csinálni, nekem azonban a metal a szívem csücske, és ahhoz a tapasztalataim szerint a 6L6 csövek, és középvágott hangszín kell, á lá MESA, vagy a Mid Cut szekciós Diezel erősítők.
Bár anno a Recto-k nagyon tetszettek, az effekt loop rossz minősége, a MIDI vezérelhetőség hiánya, és a buta clean hang volt, ami távolt tartott tőle végül, és az, hogy szerencsére a Diezel Herbert-ben tökéletesen megtaláltam mindent, ami a MESA-ból nagyon hiányzott.
A JP-2C-vel végre Randall Smith-ék is felzárkóztak a mai korok lassan standard-jévé váló elvárásainak. Ez az erősítő remekül hozza mindazt, amit vártam tőle.
Egyelőre még csak egy kábellel bedugva teszteltem, effektek használata nélkül, úgyhogy az effekt loop minőségéről majd később.
Majdnem az összes gitárt rádugtam, amim van, hogy ne legyen a dolog egysíkú, de nyilván a legjobban azokkal a hangszerekkel szólt, amik Petrucci (közeli) cuccok, mert mint ahogy el is mondta már többször ő is: a legendás hangzásának eléréséhez mindenre szükség van, mert ez egy lánc, amiben minden láncszem fontos, kezdve a pengetőtől, a gitáron át egészen az erősítőig és ládáig. 

Mindenki döntse el maga, melyik tetszik neki jobban. Ami érdekes volt, hogy a Mesa bár önmagában hallgatva picit hangosabbnak tűnt, zenébe helyezve mégis hátrébb került...


Pozitívumok és negatívumok az összehasonlításban: 


Diezel Herbert: 


Pozitívumok:

- 2 Master hangerő minden csatira,
- Vintage kapcsoló, ha nem metalra vágynál
- soros és párhuzamos loop lehetőség
- Mute funkció
- árban kb. fele a MESA-nak


Negatívum:
- iszonyat súly,
- 6 db végfokcső,
- felesleges 180W teljesítmény


MESA / Boogie JP-2C: 


Pozitívum: 


- kis méret, kisebb súly
- 100/60 W mód
- beépített CabClone technológia (lásd videó >)
- push-pull potik második presence, gain boost funkciókra
- 2 grafikus EQ, ami dedikálható bármelyik csatihoz
- csatornánkénti reverb lehetőség


Negatívum: 


- csak egyféle effekt loop
- nincs Mute és második master hangerő
- iszonyat drága